Otthonteremtési támogatások a gyereküket egyedül nevelő szülők számára

Otthonteremtési támogatások a gyereküket egyedül nevelő szülők számára

Sok esetben vagyonmegosztás miatt keresnek fel bennünket. Ilyenkor jellemzően az egyik fél megvenné a másiktól a tulajdonrészt. Megindul a gondolkodás a gyermeket egyedül nevelő szülőknél, hogy milyen támogatásra jogosultak. Szerencsére támogatás nemcsak két szülő esetén igényelhető, hiszen egyedülállóként ugyanúgy lehetőség van megpályázni az otthonteremtési támogatások valamelyikét. 

Ebben a cikkben részletesen kifejtjük, hogy mire számíthat az, aki egyedül neveli a gyermekét. 

 

Mit tehetnek azok a szülők, akik elváltak?

Manapság sok édesanya és édesapa él egy vagy éppen több gyermekével. Nekik nagyon fontos tudni, hogy az otthonteremtési támogatások közül melyikre jogosultak. Nagy szerencse, hogy nemcsak egy, hanem bizony több lehetőségük is van arra, hogy előrébb tudjanak lépni az életben, még a válást követően is. 

Ahhoz viszont, hogy mindez megvalósulhasson, az adás-vétel lezajlódjon, kelleni fog értékbecslés és energetikai tanúsítvány, amik kapcsán segítő kezet nyújtunk, hogy minél előbb birtokba lehessen venni az ingatlant. 

 

Otthonteremtési támogatások

Az egyik ilyen lehetőség a CSOK, amely csak meglévő gyerekre vonatkozik. Egyedülálló szülő tehát csak megszületett gyermek esetén veheti igénybe a CSOK-ot. Ennek összege lakáscéltól, illetve persze a gyerekek számától függően 600 ezer és 10 millió forint között lehet. 

Utóbbi feltétele, hogy az adott személy legalább három gyermeket neveljen egyedül. Emellett a pénzt új építésű lakás vásárlására, valamint építésre szükséges fordítani. Nem gond persze az élettársi kapcsolat, ahogy a házasság sem, ugyanis a megszületett gyermekek esetén nem befolyásoló tényező a családi állapot. Az otthonteremtési támogatások közül tehát ez az egyik olyan lehetőség, amivel saját lakáshoz vagy házhoz lehet jutni.

Fontos tudni azonban, hogy egyedülálló szülő vállalt gyerekre nem kaphat CSOK-ot. Ezt kizárólag a fiatal házasok vehetik igénybe, ahol a nő még nem töltötte be a 40. életévét. A lehetőség jövőre is megmarad, azonban a falusi CSOK esetében ez még mindig kérdéses. Utóbbi ugyanis nem került meghosszabbításra a hagyományos CSOK-kal szemben, amiről már korábban kiderült, hogy marad,  mint támogatási forma.

 

Vagyonszerzési illeték – otthonteremtési támogatás egyedülálló szülőknek

A CSOK miatt az egyedülálló szülő megtakaríthatja a vagyonszerzési illetéket. Ilyenkor ugyanis az állam elengedi azt, de csak akkor, ha Családi Otthonteremtési Kedvezmény igénybevételével történik meg a vagyonszerzés. Ez igen nagy összeg lehet, hiszen az ingatlan vételárának 4 százalékát kellene az államnak megfizetni. Egy 40 milliós otthon esetében ez 1,6 millió forintot jelentene. 

Ez a lehetőség azonban 2023-ban is megmarad, ráadásul egyéb kedvezményekkel bővül. Nem kell ugyanis illetéket fizetni, ha egy bővítéssel, valamint tetőtérbeépítéssel épült ingatlanra igényli valaki otthonteremtési támogatások egyikét. Ilyen lehet, amikor például a szülői ház tetőterét beépítik, ahol később saját bejáratú ingatlanhoz juthat hozzá a gyermek.

 

Lakásáfa: mindenkinek jár!

Új lakás vásárlása esetén mindenkire, tehát az egyedülálló szülőkre is vonatkozik az 5 százalékos lakásáfa. Ez ugyanúgy megtakarítást jelent a normál, azaz a 27 százalékos mértékhez képest. Ez ismét pár millió forintot jelent a családi kasszában, ami gyermeknevelés esetén igen fontos szempont.

 

Otthonteremtési támogatások, amikre egyedülálló szülő nem jogosult

Pár mondat erejéig mindenképpen kitérnénk azokra az otthonteremtési támogatásokra, amelyeket elváltként nem lehet igényelni. Ilyen a Babaváró hitel, amit kizárólag házas emberek kérhetnek. Itt is csak akkor, ha a feleség még nem töltötte be a 41. életévét. Tehát egyedülállóként erre senki nem jogosult, viszont abban az esetben, amikor házaspárként igényelték, akkor a kedvezmények részleges vagy teljes elveszítésével is számolni kell, ha válásra kerül sor. 

Amennyiben a válás végéig nem születik meg a gyermek, akkor az addig igénybe vett támogatást egy összegben kell visszafizetni az állam részére. Ezt ráadásul piaci kamattal egészítik ki a futamidő fennmaradt részére vonatkozóan.

Elmondható tehát, hogy egyedülálló szülőként sem lehetetlen új otthont vásárolni, másik otthonba költözni, hiszen bőven akadnak lehetőségek lakást venni. Ehhez persze legtöbbször támogatásra van szükség, amit az állam természetesen megad az emberek számára. Ne feledkezzünk el azonban arról sem, hogy a folyamat során szükség van értékbecslőre és energetikai tanúsítványra, hiszen ezek nélkül hitelt sem kapni. Ezeknek a dokumentációknak az elkészítését nyugodtan bízza ránk, hiszen bárkinek segítünk, aki ezeket a szolgáltatásokat igényli.

 

Értékbecsléssel kapcsolatos gyakorlati tanácsok tetőtér beépítéshez

Értékbecsléssel kapcsolatos gyakorlati tanácsok tetőtér beépítéshez

Manapság egyre többen választják a tetőtér beépítését, hiszen ezzel nemcsak pénzt, hanem energiát is meg lehet spórolni. Más kérdés, hogy aki a tetőteret lakhatóvá teszi, milyen mértékben járul hozzá az épület energetikai tulajdonságainak és értékeinek javításához. Viszont mielőtt belevágnál, fontos kiemelnünk, hogy az energiatanúsítványon nem szabad spórolni, hiszen az adatok hiányában sok kellemetlenséggel nézhetsz szembe. Ahhoz, hogy a beépítés jó alternatíva legyen abban az esetben, ha hely hiányában vagytok, szakemberre lesz szükség. A végén viszont az egész ház értéke jelentősen megemelkedik. De lássuk, hogy mire érdemes ügyelni a felújítás előtt, közben és utána, illetve mire van szükség a tetőtér beépítéséhez?

Milyen lesz az ingatlan energiahatékonysága?

Amennyiben tulajdonosként a tetőteret beépítve szeretnél energetikai minőségjavulást elérni, akkor nem árt, ha már a tervezés előtt hőkamerás vizsgálatot végeztetsz az ingatlanon. Ezzel a megoldással kimutatható a tető légtömörsége, illetve a részszigetelési hiányosságok is, így a felújítás során ezeket is lehetőség van kijavítani. Hozzá kell tenni, hogy kizárólag ezzel a módszerrel térképezhető fel a hőszigetelés a falak szigetelése, az áthidalók, esetleg a betonkoszorúk környékén. Ezzel elkerülheted a penészedést, a páralecsapódást, ráadásul behatárolható a hőveszteség mértéke és annak helye is. 

A 100 éves épületekre jellemző, hogy a lábazat mellett a homlokzati nyílászárók és a zárófödém a legmelegebb területek, ezáltal itt távozik a legtöbb hő feleslegesen. A külsőleg szigetelt ingatlanok esetében viszont a falak hideg felületek, ezáltal ott egyáltalán kevesebb a hőveszteség. 

Amennyiben a bővülő házzal magasabb energiaosztályba sorolást érnél el, akkor a legfontosabb kétségkívül a födém szigetelése, lehetőleg szálas szigetelőanyaggal. A tetőtér kialakításakor szükséges figyelembe venni a páratechnológiai jellemzőket. A héjazat alá, illetve a szarufák közé legalább 20-25 cm vastag ásványgyapot szigetelést érdemes tenni. Kiemelten fontos továbbá, hogy kiváló minőségű tetősíkablak kerüljön beszerelésre, hiszen ahogy a lakás többi pontján, úgy itt sem mindegy az ablak fajtája és annak szigetelése. 

Mennyit javul a besorolás?

A tetőtér beépítéséhez a megfelelő technikával, magas minőségű anyagokkal, kellő körültekintéssel a szigetelési és a korszerűsítés akár 2-3 kategória energiahatékonyság-javulást is jelenthet az ingatlan kapcsán. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a beépítés során az előírások be legyenek tartva. Célszerű hőszigetelő szakember segítségét kérni. 

Értékbecsléssel kapcsolatos gyakorlati tanácsok tetőtér beépítéséhez

Az ingatlan értékbecslés során fontos szempont az épület elhelyezkedése, annak környezete, de még a telken belüli elhelyezkedése is. Nem mindegy továbbá a műszaki állapot, a műszaki tartalom, az építés során használt anyagok, illetve a külső megjelenése sem. Az épület leggyengébb pontja sokszor az alaprajzi elrendezés. Két vagy több gyermek esetén kettő szoba nem elegendő, viszont az épület alaprajza sokszor nem teszi lehetővé a bővítést. Ilyenkor jöhet szóba a tetőtér beépítése, amelynek során további teret nyerhetsz, anélkül, hogy az alsó szinten terjeszkednél. A hasznos terület növelése tehát egyes esetekben a földszinti alapterület bővítését jelentené, azonban gazdaságos megoldás a padlástér kihasználása. Ennek előnye, hogy az épület megjelenésén alig történik módosítás, ráadásul olyan életteret kapsz, ami még egy többgyermekes család esetében is kényelmes lehet. Megoldást jelenthet továbbá a több generációs ingatlanok esetében, hiszen így mindenkinek lesz saját élettere, mégsem kell az egész családnak költöznie.

Mit kell figyelembe venni a tetőtér beépítéséhez és mennyit számít az ingatlan értékénél?

A tetőtér beépítéséhez azonban sok mindenre szükség van, hiszen először azt kell felmérni, hogy egyáltalán megvalósítható-e ez az álom. Nem minden ingatlannál jöhet szóba ez a megoldás sem, bár azért a legtöbb esetben nem probléma beépíteni a padlásrészt. Ki kell emelni, hogy a házon történt felújítások nagyjából 15%-kal növelik meg az épület értékét, amelyet az értékbecslés során is látni fogsz. Nem árt tudni viszont azt sem, hogy az értéknövekedésénél több tényezőt is figyelembe vesznek, ilyen az aktuális piaci helyzet, hiszen ez alapvetően meghatározza az árak alakulását. Emellett az amortizáció mértéke sem lesz utolsó szempont a értékbecslő szemében. 

Amennyiben tehát padlástér beépítését tervezitek, abban az esetben mindenképpen kérjetek szakvéleményt azzal kapcsolatban, hogy az ötlet egyáltalán megvalósítható-e. Az tetőtér beépítéséhez ugyanis megfelelő szerkezetre van szükség, emellett nem mindegy az sem, hogy a munkák során mennyi hibát fedeznek fel. Ezt megelőzve kell elvégeztetni egy hőkamerás vizsgálatot, ami még az átalakítás előtt felfedi a kisebb vagy nagyobb problémákat. Ha minden megvan, akkor az ingatlan értékét 15%-kal növelheted, ráadásul akár 2-3 kategóriát is javulhat az épület energetikai besorolása.

A legfontosabb földmérő szolgáltatások

A legfontosabb földmérő szolgáltatások

Ingatlan tulajdonosként mindenki gyakran találkozhat olyan feladatokkal, amelyek az ingatlan-nyilvántartást érintik. Legyen szó akár a telekhatár kitűzéséről, akár a területen belül történő változásokról egyaránt, alkalmanként szükség van szakember segítségére. A legfontosabb földmérő szolgáltatásokkal mindenkinek tisztában kell lennie, így most ebben nyújtunk segítséget és elmagyarázzuk, melyikre és mikor van szükség. Bemutatjuk számodra a legfontosabb földmérő szolgáltatások listáját, amik segíthetnek neked ingatlant venni, eladni, esetleg átalakítani. 

A legfontosabb földmérő szolgáltatások

Mindenkinek az életében eljön az a pont, amikor az ingatlant el szeretné adni, venne egyet, esetleg a jelenlegit adná el. Ezekben az esetekben mindig szükség van szakértői segítségre, legyen szó telekhatár kitűzéséről, a tervezési alaptérkép készítéséről, esetleg a szolgalmi jog bejegyzéséről egyaránt. Most részletesen bemutatjuk a legfontosabb földmérő szolgáltatásokat.

A telekhatár kitűzése

Az egyik leggyakoribb probléma két szomszéd között, hogy nem tudják, melyikük területe meddig ér el. Sokszor sajnos nincsen kerítés, így a kertek egymásba olvadnak, viszont a költözés vagy átalakítás során fontos lenne tudni, hogy meddig is tart az ingatlan területe. A telekhatár kitűzése hivatalos, ingatlan-nyilvántartási adatok alapján készül. Ennek során a földhivataltól kapott adatok és a helyszíni állapotok szerint szakértőként megmutatjuk, hogy hol van ténylegesen a határvonal, elkerülve ezzel az esetleges vitákat és problémákat. A szolgáltatás teljes körű földhivatali ügyintézést biztosít, ezáltal tulajdonosként semmivel sem kell foglalkozni. A földmérő minden iratot és dokumentumot elrendez, így viszonylag gyorsan lezajlik a munka.

A szolgalmi jog bejegyzés

Szintén fontos földmérő szolgáltatás a szolgalmi jog bejegyzés. A telki szolgalom minimum kettő szomszédos földrészlet közt létrejövő dologi jog, amelynek alapján az épület tulajdonosa a szomszédos telek egy meghatározott részét használatba veheti. Ennek megállapítása a földmérő által készített változási vázrajz alapján történik meg, amely tartalmazza a szolgalmi jog tárgyának rajzát, területének kimutatását, illete a pontos típusának megnevezését. 

Két fajtája van, az egyik az átjárási és út szolgalmi jog, a másik pedig a vezeték vezetési szolgalmi jog. Előbbi esetében akkor beszélhetünk szolgalmi jogról, ha az adott ingatlan közútról közvetlen módon nem közelíthető meg, kizárólag a másik telken lehet megtenni. Ezzel szemben a vezeték vezetési típusról akkor lehet szó, ha valamilyen oknál fogva egy épületnél a közmű ellátása közterületről közvetlen módon nem oldható meg. Ez lehet víz, áram, gáz, esetleg szennyvíz egyaránt. 

A bejegyzés megtörténhet szerződéssel, elbirtoklással, esetleg törvényi rendelkezéssel, bírósági határozat alapján. A tulajdonos egyoldalú nyilatkozattal akár a saját javára is állapíthat meg telki szolgalmi jogot. 

Tervezési alaptérkép készítése

Mielőtt épületet vagy építményt terveznek, előtte a legtöbb esetben szükség van az aktuális terepi állapotok felmérésére, mind magassági, mind pedig vízszintes értelemben. A felmérések keretében a megrendelő kérdései alapján kerül feltérképezésre a terepi állapot. Ebbe beletartoznak többek között a burkolatok, a terepalakulatok, a növényzet, illetve természetesen a közművek egyaránt. Igény esetén pedig akár magasságábrázolás is kérhető. A tervezési alaptérkép hiányában sok váratlan költség merülhet fel, így mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni, aki pontosan elvégzi a méréseket.

Épület alap kitűzése

A legfontosabb földmérő szolgáltatások kapcsán beszélhetünk még az épület alap kitűzéséről. Egy új ingatlan vagy épület kivitelezése során sokszor szükség van az alapok meghatározására, amely nagyban segíti a kivitelező dolgát az építkezés során. A szakember a kitűzéshez minden esetben kész terveket használ, ezzel igazodva a telekhatárhoz. Ezeket a helyszíni munkákat általában több ütemben célszerű elvégezni, ahol mind a vízszintes, mind pedig a magassági pontjelölést elvégzik. Mindezt a tervező által megálmodott méretek alapján. Először az épület alapozásának a kitűzésére kerül sor, majd pedig jöhet a falak vonalainak, illetve a töréspontok, egyéb szerkezeti pontok meghatározása, sokszor mm-es pontossággal.

Földtömeg számítás

Építkezés és átalakítás során is szükség lehet pontos adatokra a terepviszonyokra vonatkozóan. Ebből ugyanis kiszámítható a mozgatni kívánt föld mennyisége, így következtetni lehet a várható költségekre. Ennek a meghatározásában nyújt segítséget egy földmérő, aki nagy pontosságú 3D térképezést végez, illetve terepmodellt állít elő hozzá. Ugye, hogy mennyivel egyszerűbb egy szakember segítségével mindent előre kiszámítani!

A legtöbb ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos ügyre tehát megvannak a megfelelő szolgáltatások. Vedd fel velünk a kapcsolatot, mi pedig mindent megteszünk, hogy segítsünk, bármilyen földmérő szolgáltatásról van szó. 

A zártkerti ingatlanok előnyei és hátrányai

A zártkerti ingatlanok előnyei és hátrányai

Amikor otthonokat böngészel, sokszor keveredhetsz bele a külterületi házak útvesztőjébe. A kedvezőbb áron kapható, zártkerti ingatlanok esetében azonban az olcsó négyzetméter ár nem minden előny. Más kérdés azonban, hogy megéri-e egy ilyen házba befektetni, hiszen bőven van buktatója az ilyen típusú otthonok vásárlásának. Ebben a cikkben összeszedtünk minden fontos pozitívumot és negatívumot!

A zártkerti ingatlanokról röviden

Építési telket és zártkerti ingatlant nyugodtan lehet vásárolni befektetési céllal, de sokan önerős építkezés esetén akarják ezeket választani. A zártkerteknek tulajdonképpen a település közvetlen környezetében található, külterületi, mezőgazdasági célt szolgáló telkeket nevezik. Ezeket kisebb mértékben lehet beépíteni, nagyjából olyan százalékban, mint az üdülőövezeti telkeket. Emellett a hitelezhetőségük is más, ugyanis csupán 50%-ban lehet őket beterhelni. Szerencsére azonban egy hosszabb jogi procedúra során akár lakóházzá is lehet őket minősíteni. De ezek nagy részben csupán gazdasági épületek, amik nem alkalmasak hosszan tartó lakhatásra. 

Hozzá kell tenni, hogy a fejlettebb falvakban és városokban a könnyebb elérhetősége, illetve a munkalehetőségek magasabb száma miatt, ezek a zártkerti ingatlanok egyre keresettebbek. Nem beszélve a Falusi CSOK-ról, amely szintén megdobta azok arányát, akik ezekbe az ingatlanokba akarnak befektetni. A pandémia óta megnövekedett azok aránya, akik olcsóbban szeretnék megteremteni maguknak az igazi otthonukat. A Babaváró támogatással kombinálva azonban bőven akad lehetőség arra, hogy mindez megvalósulhasson. 

Mire számíthatunk a jövőben a zártkerti ingatlanokkal kapcsolatban?

Elöljáróban elmondanánk, hogy már idén év elején nagymértékben érezhető volt, hogy a piacon számottevő, 40-50%-os áremelkedés lesz tapasztalható a zártkerti ingatlanokkal kapcsolatban. Az árazás azonban nagyban függ attól, hogy hol található az épület. Emellett befolyásolja ennek értékét az elérhető közműcsatlakozás, a telek besorolása, illetve az ezen található épület jellege. Itt általában kisebb nyaralókból, pincékből, présházakból alakítanak ki lakhatásra alkalmas otthont. Bár hozzá kell tenni, hogy eladáskor nagyjából fele annyiért válhatsz meg tőle, mint egy hasonló kialakítású és típusú belterületi ingatlantól. 

Sokan keresik állattartás, lovarda kialakítása, kutyakiképző iskola, esetleg fenyőfa ültetés céljából. Sok gazda vásárol földművelésre ilyen telkeket, amiket aztán takarmánnyal ültetnek be. Ha viszont egy nyugodt és csendes környezetre vágysz, akkor kétségkívül érdemes elgondolkodni rajta, hogy zártkerti ingatlant vásárolsz magadnak lakhatás céljából. 

Mik az előnyei és hátrányai?

Ezek az épületek  amellett, hogy olcsóbbak, mint a legtöbb otthon, a fenntartási költségük is jóval alacsonyabb, hiszen kisebbek, ráadásul a közművek közül többségében csak víz és villany van. Ezáltal sokan döntenek napelemes rendszer mellett, ami segít abban, hogy az apró kis háznak alig legyen rezsiköltsége. 

Emellett ezen a területen tanyagazdaságot, birtokot is kialakíthatsz, így ugyanúgy épülhet rá lakóház, mint bármely más belterületi telek esetében. A gyümölcsös és a szőlős építmény esetében gyorsabb az átminősítés is, viszont ezeknél csupán 1-3%-os beépíthetőséggel tudsz számolni. Bár ezek legtöbb esetben akkora területen helyezkednek el, hogy ez egyáltalán nem jelent problémát. 

Hátránya talán az, hogy kevesebbet ér, mint egy hasonló típusú ingatlan a településen belül. Emellett építményadót kell fizetni utána, ami szintén magasabb összeg lehet. Más kérdés pedig, hogy mennyire könnyen tudod finanszírozni, hiszen a zártkerti ingatlanok esetében kevesebb lehetőséged van hitelt felvenni. Piacképes, belterületi épület kapcsán könnyen találhatsz hitelező bankot, itt viszont valamivel több önerőre lesz szükséged, hogy a fizetéssel minden rendben menjen. 

Amennyiben pedig a területen található ingatlan nem lakóépület, akkor a legtöbb családtámogatási kedvezmény nem vehető igénybe a vétel során. Éppen ezért a szerződéskötés előtt nem árt ingatlanszakértő, illetve egy szakjogász bevonása. Mivel a zártkerti építmények esetében jóval több nehézséggel nézhetsz szembe, így akár hosszú ideig is elhúzódhat a vásárlás folyamata.

A zártkerti ingatlan viszont tökéletes választás a családod számára, ha szeretnétek nyugodt és csendes környezetben élni a mindennapjaitokat. Ha kertet művelnétek, állatot tartanátok kicsit távolabb a világtól, akkor érdemes elgondolkodnod egy ilyen otthonon.

Mit tehetünk, ha már nem tudjuk fizetni a ház rezsijét?

Mit tehetünk, ha már nem tudjuk fizetni a ház rezsijét?

 Ahogy bejelentették az energiaárak drágulását, a legtöbb ember azonnal elővett egy lapot és elkezdett számolgatni. Bőven akad még bizonytalanság, hogy végül mennyi lesz az annyi, és az elszámoláskor rá kell-e majd fizetni vagy sem, felkészülni biztosan nehéz erre az időszakra. Jön a tél, így még nagyobb problémát okozhatnak az elmaradások, hiszen a jövőben nem mindenki tudja majd törleszteni a ház rezsijét. Mit lehet tenni, ha már nem győzzük kifűteni a házat? Ebben a cikkben ezt fejtjük ki bővebben!

Milyen lehetőségeink vannak kifizetni a ház rezsijét?

Egy meglévő ingatlan korszerűsítése, részleges vagy teljes felújítása jár a legkevesebb lemondással. Ezt kombinálva az otthonteremtési támogatással, illetve a hozzá kapcsolható kamattámogatásos hitellel, egyéb kedvezményekkel már jóval pénztárca kímélőbb mint új házat vásárolni. A ház rezsijét azonban még így is nehezen lehet majd fizetni az egyes esetekben, főként, ha nem sikerül a teljes lakást korszerűvé tenni. 

Viszont egy felújítás esetében nem szükséges költözni, elköszönni a házhoz kapcsolódó emlékektől, belevágni egy új otthon megtalálásába. Fontos azonban mihamarabb hozzálátni a felújítási munkálatok megszervezésébe és kivitelezésébe, hiszen jön az ősz és a fűtési szezon. Nehéz megtalálni a megfelelő embert és céget arra, hogy mindez megvalósulhasson, hiszen jelenleg mindenki egyszerre akarja megoldani a problémáját. 

Az elsődleges lépés talán az ingatlan nyílászáróinak cseréje, illetve a tető és a homlokzat szigetelése. Ez a kettő már sokat jelent, ha a ház rezsijét akarjuk csökkenteni. Ezek után, ha belefér a költségkeretbe, akkor jöhetnek a napelemes panelek és az egyéb megújuló energiaforrások használata. Az biztos, hogy valamilyen lépést muszáj tenni annak érdekében, hogy az ingatlan korszerűbbé váljon. Az energetikai tanúsítványban a szakértő erre is tesz javaslatot.

Új lakás vásárlása

Sok család azonban nem tud vagy nem akar belefogni egy ekkora felújításba. Megoldást jelenthet egy új házba való költözés, amely nem feltétlenül annyira macerás, főként, ha már egy ideje amúgy is ezen gondolkodik a család. Már júliusban érezhető volt, hogy megemelkedett azoknak a száma, akik felújított és korszerű házat keresnek maguknak. Legyen szó a fővárosról vagy éppen a vidéki településekről, kevesen akartak olyan lakást maguknak, amely felújításra szorult volna. Ez a jövőben is így lesz, tekintve, hogy az építkezés és a szakemberek árai meredeken ívelnek felfelé, az emberek nem tudnak és nem is akarnak ennyit bajlódni az átalakítással. 

Ennek azonban az lett a hatása, hogy rengeteg rezsifaló ingatlan került a kínálatba, amit aztán majd olyan családok és befektetők vásárolnak meg, akiknek van pénzük és lehetőségük felújítani azt. A korszerű újépítésű házak ára azonban emiatt megemelkedett, közel 5%-kal magasabb összegért lehet megvásárolni őket, mint korábban. 

Ha tehát a költözés mellett döntünk, hogy csökkentsük a ház rezsijét, akkor bizony számolni kell azzal, hogy ne tudjuk majd olyan áron eladni az előzőt mint amennyiért egy újat tudunk vásárolni. Az árakban viszont egyelőre nem várható mérséklődés, nem érdemes várni, ha amúgy is ideje lenne a költözésnek. 

Önfenntartó gazdálkodás

Igaz, hogy kevesen gondolnak erre a megoldásra, azonban érdemes kitérnünk egy kicsit erre. Az önfenntartó gazdálkodás remek alternatíva lehet azok számára, akik amúgy is szeretnének nagyobb ingatlanba, esetleg vidékre költözni. Ezek általában városok vagy kisebb falvak külterületi részein valósítható meg, de persze nem kizárt máshol sem kialakítani. Jóval kedvezőbb áron lehet ezeket az ingatlanokat megvásárolni, viszont számolni kell azzal, hogy az élet teljesen megváltozik.

Az önfenntartó gazdálkodás ugyanis azt jelenti, hogy szinte teljesen elzárkózunk a küzművektől. A vizet kúttal, az áramot generátorral, esetleg napelemmel oldjuk meg, de a fűtésre is több megoldás létezik. Sokkal kisebb mértékben lesz hatással arra a családra az árak emelkedése, aki önfenntartó, mint arra, aki nagyvárosi lakásban vagy házban él. A ház rezsijét ugyanis ki kell fizetni, hiszen más megoldás nem lesz, ha nem akar fázni és hideg vízzel zuhanyozni. 

Több megoldás létezik tehát arra, hogy költséget tudjunk csökkenteni. Meg kell találni azt  a módszert, ami a család számára kedvező lehet, legyen az felújítás, költözés vagy éppen az önfenntartó gazdálkodás.