A lakástakarék-pénztár kimúlását követően sem áll meg az élet. A kormány a megszüntetett lakástakarékok hiányát ellensúlyozandó, illetve az ezzel a lépéssel felszabaduló anyagi források átcsoportosításával kibővíti a CSOK-ot. Egyelőre 70 milliárd forintnyi pluszforrásról beszélnek, de pontos összeg csak a még jelenleg élő LTP-k kifutás után fog napvilágra kerülni – főleg, hogy az utolsó pillanatokban még ki tudja hányan ragadták meg az LTP nyújtotta lehetőségeket.A CSOK eddigi mérlege

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára augusztus eleji sajtótájékoztatóján elmondta: a CSOK 2015-ös megszületése óta 81 ezer család élt az új otthonteremtési programmal, és 26 ezer család vállalt új gyermeket, ezzel összesen 232 milliárd forint támogatáshoz jutva. Novák megemlítette, az idén került bevezetésre, hogy minden új gyermek születésénél a fennálló jelzáloghitel egymillió forinttal csökken.

Sok kicsi sokra megy!

A megemelt CSOK

A kormány köztudottan az építőipar fellendítése, és a gyerekvállalási hajlandóság növelése miatt hívta életre a CSOK-ot. A családi otthonteremtési kedvezmény az eredetileg három, vagy annál több gyermeket vállaló, nevelő családok számára kínált állami támogatást, segítséget. Az október 24-én elfogadott döntés szerint a kétgyermekesek is hozzájuthatnak a 3%-os, 10 millió forintnyi kedvezményes kölcsönhöz az állami támogatás mellett, három gyermek vállalása esetén pedig a limitet megemelik 15 millió forintra.

Ez örvendetes, egyes elemzők azonban aggódnak, hogy a kedvező kamattámogatás hozadékának zöme elveszik a jövőre az 5-ről 27%-ra ugró lakásáfa miatt. Sőt, azt sem tartják megnyugtatónak, hogy előrejelzések szerint tovább nőnek a munkaerő- és anyagköltségek is.

Az otthonra áhítozók ettől még nem fognak a lakásvásárlástól visszariadni, de mindenképpen érdemes átgondolt, esetleg újra gondolt stratégiával nekilátni az otthonteremtésnek.
Az a CSOK-konstrukció, mely a felújítást is támogatta volna, elmaradt: “nem változik a felhasználás köre” jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A törvény hatályba léptetésére valószínűleg már az idén sor kerül, de gyakorlati alkalmazására, érthető okokból (banki konstrukciók módosítása, stb.) kicsit várni kell.

Növekedik a megtakarítás!

A lakossági előtakarékosságra emlékezve

Pár mondattal adózzunk a sokak által kedvelt, 22 évig működő államilag támogatott megtakarítási konstrukciónak. Az LTP lehetőséget adott nem csak az előtakarékosságra, otthonteremtésre, hanem lakásfelújításra, korszerűsítésre is.

Az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők is élhettek vele, hiszen már ötezer forint havi megtakarítással is hozzájuthattak a 30%-os vissza nem térítendő állami támogatáshoz. A minimálisan négy éves futamidő biztonságos, belátható időintervallum volt.

Mindamellett hogy takarékosságra, öngondoskodásra késztetett, az egyedülállók, egygyermekes családok, lakóközösségek is élhettek a lakástakarék-pénztárak nyújtotta lehetőségekkel.

Abból építkezünk, amink van

Lakni muszáj, ezért felesleges a kardunkba dőlve szomorkodni. Informálódjunk, kérjük ki jogász, bank, értékbecslő szakember véleményét, menjünk biztosra!