HOGYAN ALKUDJUNK, HA LAKÁST VENNÉNK?

HOGYAN ALKUDJUNK, HA LAKÁST VENNÉNK?

Bevallom őszintén, hogy az ár alkuval kapcsolatban mindig kétes érzéseim voltak és vannak – ahogy várhatóan az emberek többségének. És hogy miért is? Mert nagyon nehéz igazán jól eltalálni azt a bizonyos középutat, sokszor inkább vak szerencsének tűnik egy-egy megegyezés. Vagy éppen elcsúszik egy olyan momentumon egy üzlet, ami akár kikerülhető is lett volna. De vajon ó, hogyan alkudjunk, ha éppen vásárolni szeretnénk?

Érdekesség, hogy statisztikák bizonyítják, hogy az ingatlanpiacon a használt ingatlanok esetében az adásvételek nagy részét megelőzi egy komoly alkufolyamat. Ez, mármint az alkufolyamat meglétének aránya azonban lényegesen kisebb az új építésű ingatlanoknál.

Vegyünk tehát lakást – és alkudjunk!

A lakás megadott ára egy hirdetésben általában irányár, ami azt jelenti, hogy még lehet belőle alkudni. Az elmúlt egy-másfél évben ugyan kevéssé az alku volt a jellemző ilyen esetekben, sőt a jó ingatlanokat akár még irányáron felül is elvitték a vevők. Ezt a helyzetet kétségtelenül a pandémia is szülte, de van azért néhány trükk amit bevethetsz annak érdekében, hogy a lehető legjobb áron vegyél meg egy ingatlant. Eláruljuk, mire érdemes figyelni!

  1. A piacot érdemes nagyon alaposan feltérképezni. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a környéken jól körül kell nézni, ahol ingatlant szeretnénk vásárolni – és összehasonlítani a négyzetméterre vetített árakat. Természetesen ne felejtsük el, hogy a lakások azért különböző állapotúak lehetnek, tehát az, ha az egyik drágább, mint a másik, az jelenthet jobb műszaki állapotot is. Ezt mindenképpen kalkuláljuk bele!
  2. Érdemes a nekünk tetsző ingatlanokról egy feljegyzést készíteni, amiben őszintén felírjuk a pozitív és negatív dolgokat egyaránt. Ez nemcsak az alku folyamatban lehet segítség, de akkor is hasznossá válhat, amikor döntést kell hoznunk arról, hogy a végén melyik mellett tesszük le a voksunkat.

  3. Arra is hasznos figyelemmel lenni, hogy ha lakáshitelt akarunk felvenni – időben elindítsuk a folyamatot és alaposan tájékozódjunk azokról a lehetőségekről, amelyek számunkra elérhetők (gondolunk itt a CSOK-ra például, vagy a Babaváró Hitelre, vagy akár a jelzáloghitel elengedésére). Mindkettő igen fontos, ne felejtkezzünk meg róla!

  4. Aztán persze ott van a szubjektív tényező: ha nagyon szeretnénk az adott ingatlant, és ezt kis is mutatjuk, akkor ebben az esetben magunk alatt vágjuk a fát. Merthogy az ingatlan eladója nyilván érezni fogja, hogy megadjuk a több pénzt is adott esetben. Persze, nem kell azért a ló túlsó oldalára se esni – tehát nem kell direkt leszólni az ingatlant, hátha akkor olcsóbban odaadja. Egyfelől nem elegáns, másfelől pedig könnyen az ellenkező hatást érhetjük el vele.

  5. És mégis hogyan kezdjük az alkudozást? Alapesetben elmondható, hogy 10%-kal kezdeni vélhetően reális lesz. Érdemes azonban, kellő körültekintést követően (mondjuk egy már jó ideje árult ingatlan esetében) megpróbálkozni ennél nagyobb számmal is. Ha ugyanis régebb óta árulják az adott ingatlant, akkor lehet, hogy alkuképesebb a leendő üzlet.

Az, hogy az ingatlanos segít-e valójában a tranzakcióban, nos az tőle is függ. Az eladó fél ingatlanosa úgyis meg fog minket erősíteni abban, hogy neki a lényeg az, hogy létrejöjjön az üzlet.

Mindenesetre, ha nem vagyok biztosak magunkban, érdemes elgondolkozni profi alkusz felkérésén. Ez már nálunk is működő szolgáltatás. Egy profi alkusz meghatározott sikerdíjért általában 5%-ot biztosan le tud alkudni nekünk egy vételárból. Persze, az is működik, hogy először megpróbáljuk mi, és aztán fordulunk egy profihoz – arra azért számítsunk, hogy a sikerdíja ebben az esetben magasabb lesz.

De egy pillanatra térjünk vissza az elejére! 

Az is segítség lehet – ha a lakást vagy házat mi adjuk el – sőt nagyban megkönnyítheti a folyamatot, ha az irányár meghatározásakor értékbecslőt hívunk segítségül. Ilyen esetben sokkal könnyebben meghatározhatóvá válik az, hogy mennyit érhet a piacon az ingatlan – vagyis, ha alkura kerül a sor, mi az az összeg, amiből kiindulhatunk.

Értékbecslőre van szüksége? Keressen minket!